5. Rész- Nem történhet meg az, mint régen.

Itt a következő rész. Nagyon szépen köszönöm a komikat :) szép hétvégét:D és már csak egy hét van a suliból!!! huhúúúú :D kitartást mindenkinek ! :D

-Claire! Claire! – rohant utánam James hátha még utolér, s megtud győzni, hogy mégis  legyen forgatás. – Héé ne menj el, várj már !- épp szálltam volna be az autóba, mikor elkapta a karomat .- Várj,  kérlek.- lihegve a térdeire támaszkodott. Vártam, hogy kicsit visszanyerje eredeti légzését . Felemelkedett és rám nézett.

-Ezt most komolyan gondolod?? vége? Claire, én téged nem így ismertelek meg.  Egy ilyen jelentéktelen dolog miatt nem szoktál csak úgy megfutamodni….Adammal ugyan ez volt régen. Akkor nem rohantál el és törölted az egész forgatást, csak azért, mert lefeküdtetek.

-Adamet ne merd felhozni többet megértetted??? – nagyon ideges lettem Jamesre , mégis hogy képzeli, hogy pont, azt az embert hozza fel példának aki….. bevallom kicsit csalódtam benne.

-Claire. Az már elmúlt, régen volt. Lépj tovább. Neked is kijár a boldogság.  6 éve már.  Ne merd nekem azt mondani, hogy nem vagy magányos. – Kész. Vége. Nem bírtam tovább. A kocsimra borulva zokogni kezdtem. 6 évig tudtam magamban el nyomi a régen szerzett sérelmeket. Azóta nem ismerkedek férfiakkal. A munkába temetkeztem és ez így működött is. Boldognak éreztem magam. Nem vagyok-e magányos?? Persze hogy az vagyok.  De nem engedhetek magamhoz közel senkit se …. nem akarom azt a fájdalmat újra átélni, amit régen,  Adam okozott. Mégegyszer nem tudnék talpra állni. Nem menne. Tomban van valami, ami meg tudna törni. Ismét közel tudnék valakit engedni magamhoz.  Nem lehet. muszáj minél távolabb kerülnöm tőle. Így is az, hogy lefeküdtünk, borzasztó nagy lavinát indított el bennem. Lassan Jameshez fordultam, aki eddig vigasztalni próbált.

-Értsd meg James. Nem akarom újra átélni azt, mint régen.

-Már mér élnéd át? Tom nem biztos, hogy olyan mint ő. Ebbe még nem gondoltál bele? Rendesnek látszik.

-Igen. Látszik. Adam is nagyon rendesnek látszott. Azóta én megfogadtam magamnak, hogy ez soha többet nem fog megtörténni. Párizsba megyek egy kis időre. A divat hétre egy barátnőmhöz. Kérlek, ne szólj senkinek a cégnél, hogy hova mentem. A telefonom ki lesz kapcsolva. Ne hívj. Majd én jelentkezem. A cég addig rád van bízva. Szia, James. – beültem a kocsiba, de még előtte letekertem az ablakot.

-Ha látod Billt, kérlek mond meg neki , hogy sajnálom.

-Claire….- de már el is hajtottam.

*Tom

Késő este értem haza. Az előszobába halkan levettem a cipőmet és osonva elindultam felfelé. Már sötét volt a lakásban, de nem akartam kockáztatni hátha Bill még nem alszik. Nagyon elakartam kerülni vele most a találkozást. Szégyelltem magam nagyon, de nem volt kedvem végig hallgatni egy Bill féle fejmosást. Halkan mentem át a nappalin, de abban a percben, felkapcsolódott a fotel melletti kis lámpa és Bill ült benne. Utoljára akkor nézett így rám, mikor 2 évre visszakellett vonulnia a Tokio Hotelnek…. miattam. Billel nagyon összevesztünk, majd hogy nem egy hónapig hozzám se szólt. Akkor nagyon eltávolodtunk egymástól. Nagyon összetört. Borzalmas volt úgy látnom őt, és akkor ott, megfogadtam soha nem okozok neki többé fájdalmat. Hát sikerült. Ahogy a szemébe néztem, féltem megint az lesz, mint 2 éve. Nem akartam ismét elveszíteni.

-Tom, csak annyit mondj, miért?

-Bill, hidd el én ezt nem így akartam, tényleg. Én nem akartam elszúrni…megint. Csak ott volt Claire és…

-És megint a farkadat használtad az eszed helyett. Mikor nősz már fel végre ? Megint tönkretetted a bandát és mindenkit. David ezt már nem fogja tudni helyre hozni. Egyszerűen nem tudom felfogni, mégis hogy képzelted ez? Direkt megkértelek rá Tom, hogy hagyd békén azt a szerencsétlen lányt…erre te mit csinálsz? megbaszod! Sőőőt tulajdonképpen el rabolod,  és elviszed a  világ végére kocsikázni, majd 2 óra múlva visszahozod. Ha feljelent, akkor mégis mit csinálsz?? –nagyon, nagyon ideges volt. összevissza járkált a nappaliba.

- Jó, azért ne túlozz. nem raboltam el. Meg ő ugyan úgy akarta, mint én. Sőt..

- Még komolyan neked áll feljebb? Nem hiszem el.  Fel tudod fogni hogy ez volt a banda utolsó esélye? Nincs tovább Tom! VÉGE! Most mégis mihez kezdünk szerinted?  - ezzel  felfelé kezdett menni, de még a lépcsőről visszanézett rám, ugyan úgy, mint akkor 2 éve…

-Tudod, Tom, semmit sem változtál… megígérted…. de… ismét hatalmasat csalódtam benned.  Szeretném, ha nem jönnél velem Párizsba a divathétre. – és felment.

-Bill…. – borzalmasan éreztem magam. Bill szavai visszhangzottak a fejemben „ megint nagyot csalódtam benned”  Megint elveszítettem. Lerogytam a kanapéra és kezeimet az arcomba temettem.  Ezt már nem tudom helyre hozni. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Nekem Bill jelenti a mindent. Gyorsan letöröltem a könnycseppet az arcomról, talán ha beszélnék Clairrel, akkor talán… áh …. biztos utál, és meg sem hallgatna… ha a forgatást is lemondta emiatt…. Istenem, mit tettem. Ha Bill megint visszaesik…. nem hagyhatom.! Tennem kell valamit. Nem érdekel, ha kidob, meg kell próbálnom. Bill érdekében.  A Tokio Hotelnek nem lehet vége!

*Claire

 Hazaérve csak bedőltem az ágyba és a plafont kezdtem bámulni. James szavai jártak a fejemben. Igaza van. Gyáván elmenekültem. Mégis, úgy éreztem helyesen cselekedtem. Nem szabad újra közel engednem magamhoz egy férfit, hogy aztán kihasználjon, átverjen, meggyalázzon, kisemmizzen. Akkor 6 éve,lelkileg és mindenhogyan teljesen összetörtem. Nem akarom még egyszer átélni ezt. Annyiban igaza van Jamesnek, lehet Tom nem olyan… de minden csak látszat. Nem szabad kockáztatom.  Adam is úgy tűnt, hogy ő a világ legrendesebb pasija…de aztán mikor összeköltöztünk, minden megváltozott. Nem akarom mégegyszer átélni azokat a napokat, hogy minden nap attól rettegjek vajon mikor ér haza és… mikor…  Nem telik el úgy nap hogy ne játszódnának le a fejembe újra és újra azok a jelenetek. Végre sikerül újra talpra állnom…. és boldognak lennem, aztán ez a Tom megjelenik és mindent felborít. Furcsa hogy ezt mind 2 nap alatt sikerült elérnie. Van benne valami… valami…amit nem tudok megmagyarázni. Utoljára Adamnél éreztem ezt, sőt talán még nála se…

A hosszú gondolat menetemet hangos kopogás és dörömbölés szakította félbe. Kissé megijedtem. Ismét bevillant egy kép a rég múltból…. Nem mertem kimenni és megnézni ki lehet az. totál pánikba estem. Kezeimet a fülemre helyeztem és összekuporodtam az ágyon. Reméltem megunja az a valaki a dörömbölést és elmegy.  

-Claire! Kérlek, nyisd ki! Beszélnünk kell! Tudom, hogy itthon vagy! Kérlek! – hallottam egy nagyon ismerős hangot. Ki kell nyitnom. El kell küldenem.  Még mindig remegtem kicsit, így mentem ajtót nyitni.  Ott állt előttem ő … aki mindent felborított…